Anya(g)i Ambíciók

Tripla díjat kaptam! Már nem vagyok magányos farkas! :)

Hé, kölyök, a törzs befogad! >>>

Farkas Blogger vagyok!

Nagyon meglepődtem, amikor pár napja azt az üzenetet látom, hogy díjat kaptam! Nem is egyet, kapásból hármat! Mégpedig nem akárkitől, hanem más bloggerektől! Ez nagy szó ám! Mert az is nagyon jólesik, amikor AZ Olvasóktól kapok pozitív visszajelzéseket, hiszen elsősorban ezért írok :), de ha egy másik “szakmabeli” is elismer, az már valami!

Az már azt jelenti, hogy elfogadtak, számon tartanak, bandatag lettél. 🙂 Mert a magányos farkasoknak is, mint amilyenek általában az írók, jó érzés tartozni egy téma, vagy épp szolgáltató szerint csoportosuló falkához.

Liebster-farkas

A díj persze kötelezettségekkel is jár. Egyrészt tovább kell adni másoknak – nagy örömmel teszem!

Másrészt válaszolnom kell arra, amire a díjazóim kíváncsiak.

Lássuk akkor:

Ládi Zuzsi, a Dobozmélyi történetek blog regény- és novellaírója kérdezi:

1. Miért döntöttél úgy, hogy blogot írsz?

Mert szeretek írni – ha nem írhatok, elvonási tünetem van. És mert fontos az elismerés, szeretem, ha szeretnek 🙂 Mintha hájjal kenegetnének, amikor gyűlnek a “lájkok” 🙂

És nagy terveim is vannak – ha épp nincsenek, elvonási tüneteim vannak. És a blog megfelelő terepnek tűnik a cél megvalósításhoz, bármi legyen is az! 🙂
2. Hogyan választod ki, miről fogsz bejegyzést készíteni?

Mivel ebben a blogban konkrét célom van a blogolással, általában az előre meghatározott stratégia szerint haladok. Az írásokat befolyásolja persze, hogy éppen mi történik velünk, körülöttünk (lásd ez a cikk), de én látom a célt és a “projektjeimet”, amiket itt szeretnék “megalapozni”. Tehát van koncepció – még ha az olvasóknak ez (szándékosan) nem is látható.

 

3. Mi a legjobb blogírással kapcsolatos élményed?

A legutóbbi legjobb az, amikor a “Vadulós” cikkemet nagyon felkapták, megjelent a Kismama Magazin FB oldalán is, és rengetegen megosztották.

4. Mit olvasol szívesen? Melyikek a kedvenc könyveid, blogjaid?

Regényeket. Ezen belül az életrajzit, romantikusat, izgalamasat, de nagyon szeretem a valóság-alapúakat is: Gerald Durrel könyveit, vagy Varga Domokost. És a fiam könyveit is: Az ifjúsági regényeket Harry Pottertől Nógrádi Gáborig 🙂 (Sőt, nemrég unokahúgom Pöttyös könyveit is megkívántam…)

Blogot nagyon keveset olvasok, mert a gépnél elsősorban dolgozom vagy írok, örülök, ha már nem kell a monitort bámulnom. De azért van pár kedvencem. Lásd a díjazottak között 🙂

 

Hegyesi-Kovács Katalin aki Talentum Mobile, blogján nem csak “elvarázsolt történeteket ír éhes lelkűeknek”, hanem hasznos segítséget ad a kreatív íráshoz, e-könyvkiadáshoz is, ezekre kíváncsi :

1. Gondoltál már arra, hogy mindazt, amit a blogodon írsz, könyvben is kiadd?

Igen! De nem ezen a blogon, hanem a Büdös Kölkök címűn, a “Gyerekekről” menüben levők közül válogatok majd – ha lesz miből :D. Ugyanis még csak most indítottam. Még csak pár bejegyzés van fent, de a felkerülő írások  egy része már meg van írva, vagy vázlat formában várakozik.

.
2. Mi a véleményed az e-könyvekről, e-könyv olvasókról?

Íróként jó dolognak tartom – ezzel indulni, aztán ha “fogy”, akkor invesztálni igazi kézbe vehető könyvbe.

Olvasóként is szeretem – de inkább a rövidebbeket. Regényt inkább könyvben olvasok.

.
3. Szerinted a nőknek könnyebb írni, mint a férfiaknak? Tulajdonítasz annak valami jelentőséget, hogy nőként blogolsz?

Mivel a témám kifejezetten női, igen és igen.

.
4. Képzeld el, hogy egy hosszú nap után fáradtan hazaérsz. A lábaid alig mozognak, a táskád húzza a vállad, még a kulcs is akadozik a zárban. Végre kitárul a lakás ajtaja, és a szemedbe ötlik egy pár angyalszárny, közvetlenül a bejárattal szemben elhelyezve. Igazi tollas, hófehér, felcsatolható. Mi történik, mit teszel most?

Gyanakodva körbenézek, hova bújtak a gyerekek. Hallok-e kuncogást valamelyik sarokból. Ha igen, beszélgetni kezdek az “angyallal”, miközben óvatosan, hogy meg ne hallják, belebújok a szárnyba.

– Nem láttad a gyerekeket? Azt hittem itthon vannak.

– Áhá! Segítettél nekik rendet rakni! Azért vetted le addig a szárnyad? Ki is takarítottatok?  Ó, de kedves vagy, igazán nem kellett volna!  Mi, hogy ők akarták, maguktól? Sütit is sütöttetek….??? És most hol vannak?

– Nem tudod? Repülj körbe kérlek, és keresd meg őket! Hoztam nekik valamit…

Aztán körberepülök a lakásban, egyesével húzkodom elő őket a fotel mögül, szekrényből, ágy alól, miközben ők egyre hangosabban nevetnek, azon, hogy most már én vagyok az angyal.

Pedig ők azok.

Forgács I. Heli: Okosan Lakj c. blogjában bérlőknek ad hasznos információkt és tanácsadást.  Ő ezeket szeretné tudni:

1. Mikor és miért kezdtél el blogot írni?

Amikor elhatároztam, hogy vállalkozásba kezdek, és ezt online is megtámogatom. Írni mindig is nagyon szerettem, kézenfekvő megoldás volt a blog.

.
2. Jelent meg már máshol is írásod?

Igen, van egy könyvem: Szoptass ügyesen! Gyakorlati útmutatások és lelki támasz szoptatni vágyó anyukák számára.

Ezzel, illetve a szoptatással kapcsolatban több cikkre kértek fel különböző családi ill. babás oldalakon. (Pl. csaladinet.hu)

Ezen kívül a Kaposvárimami.hu oldal működtetője és főszerkesztője vagyok, most indítottam a Büdös Kölkök blogot, ami már most a kedvencem, és én írom és szerkesztem a kulturális egyesületünk honlapját.

.
3. Mi a jövőbeli terved a bloggal kapcsolatosan?

Hogy marad az, ami most. Erős alap a naaagy projektekhez.

.
4. Szakmai tudásodat hogyan csiszolod?

Folyamatosan tanulok. Írás, szövegírás, online marketing és egyéb online megjelenéssel kapcsolatos tanfolyamokon, képzéseken. És igyekszem nyitott szemmel járni.

 

5. Melyik a kedvenc vicced?

Nem igazán szeretem a vicceket… Tudok rajtuk kacarászni, de nem maradnak meg :). Viszont egy-egy jó megtörtént/kimondott poénon évek múlva is tudok nevetni.

 

6. Van hobbid? Mi az?

Mostanában leginkább az írás, mert arra van időm. És az olvasás. Meg a színház. Ja, és a

Aztán sport – bármi: főleg a futás. Ami most főleg futkosás a gyerekek után, de keresem az alkalmakat 🙂 Régen válogatott lovastornász voltam (erre büszke vagyok).

Aztán a tánc – bármilyen: főleg a néptánc. 11 évig táncoltam a Somogy Táncegyüttesben, szólótáncosi karrierem a tánckarvezetőségig ívelt 😀

Ha jól emlékszem szeretek mindenfélét alkotni, főleg patchwork-özni, de már meg sem ismerném a varrógépet.

 

7. Melyik emberi tulajdonságot nem bírod elviselni?

A sötétséget. (Butaság és gonoszság értelemben sem)

.
8. Van “világmegváltó” terved?

Igen. Mindig. Anélkül nem élet az élet! 😀

 

4 dolog magamról?

Palkó, Misi, Marci és AndrisGergő

 

ÉÉÉs, akiknek én ítélem oda ezt a kedves díjat:

(Valójában nemigen találok olyat, aki ne kapott már volna :D)

1. A rejtelmek blog szerzőjének, Evelinnek, nem azért, hogy bosszantsam,  hiszen nem is ismerem személyesen, hanem, mert ő az, akinek az írásait olvasva mintha a saját hangom hallanám – csak ő mer még nyersebben fogalmazni. 🙂 Tudok azonosulni a témáival, és az élethez való sportos hozzáállásával. Még öribarijának is jelentkeznék, ha megfelelnék a feltételeknek 😀

2. Giret Fruzsinának, a Hepianyu  és a Depianyu blogok szerzőjének – akinek az írásain mindig kicsordul a könnyem, vagy a röhögéstől, vagy a szívszorítástól.

3. Vidi Rita Kreatívírás blogja – bár Rita régi motoros, ez a blogja új! Nagyon hasznos infókat oszt meg rajta, minden bloggernek ajánlom, akárcsak a Jobb agyféltekés Kreatívírás tréningjét. Én nagyrészt Ritának (is) köszönhetem, hogy otthon érzem magam a neten. A kezdetektől “Anyáskodik” felettem is, mint minden tanítványán – a legjobb értelemben 🙂 Vigyázat: a stílusát szokni kell! 😉

4. Mucsi Tina  csodálatos Tündérligetének, azaz a Kreatív Önismeret kertjének 🙂 Tinánál szárnyakat kapsz! Nem csak  a tanfolyamain, (jobb agyféltekés rajz- és festőtanfolyamok, gyerektáborok, alkotócsoportok, art journal, rajzmeditáció, stb), hanem Tina sugárzó személyiségétől, úgy, hogy észre sem veszed. Mert Tina megvalósította azt, amire a “businessmamik” vágynak: Boldog család, példaértékű, saját kezűleg létrehozott, szenvedélyen alapuló sikeres vállalkozás. Irigyelném is, de ez valahogy inkább a büszkeségre hasonlít…

5. Hegyi Magdi Űruborkák blogja – Nemrég fedeztem fel, a Cafeblog blogtengerében. Üdítő!!! Nagyon kedves-szellemes-vicces rajzokkal, családtéma, környezetünk és Földünk, őszinte hang, humor, tisztaság 🙂

Kérdéseim hozzájuk: (Amikre nem muszáj válaszolni, ha nem akarnak, vagy mert már túl vannak egy ilyen bejegyzésen, vagy mert nincs rá több órájuk – én napok óta írogatom ezt a cikket:))

1. Melyik a legkedvesebb bejegyzésed? (link)

2. Melyik a legelső és a legutóbbi bejegyzésed?

3. Mi tartasz a legnagyobb sikerednek, amit a blog segítségével értél el?

4. Mi a blog küldetése? A magasröptű!

LiebsterAward-600x450

 

Ha tetszett, tarts velem! Iratkozz fel a blogértesítőmre, hogy egyből értesülj a legújabb bejegyzésekről! >>>

 

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!