Anya(g)i Ambíciók

Hajamnál fogva is!

Eltelt hát a szépreményű november és december. Vége lett 2014-es évnek is. Már nem “fáj” a visszatekintés, de elárulom, kedves naplóm, a boldog advent alatt én hetekig magam alatt voltam, esténként sokszor sírtam – fáradtságtól, kimerüléstől, tehetetlenségtől, bosszúságtól – de legtöbbször az “elvesztegetett évekért”, a soha vissza nem térő “fiatalságomért”, a soha meg nem valósuló álmaimért.

Igen, igen, nevetségesen hangzik. Szabad lesajnálni! 🙂 Hisz élek, egészséges vagyok, mindenem megvan – szerető férj, gyerekek, ház, autó, kutya, gondoskodó nagyszülők, barátok… Csak én nem vagyok meg… Csak magamat nem találom. BUMM!

hajamnal-fogva is

Hát ezért volt a sok sírás – tavaly :).

Aztán a sok könnyel együtt sikerült elengedtem minden bánatom, le a lefolyóba, a zuhany alatt. Eltartott pár hétig, de megkönnyebbültem.

Az egész engem is váratlanul ért. Sosem voltam (hosszútávú :)) depresszióra hajlamos, és nem szoktam feladni sem dolgokat. Most mégis úgy éreztem, elértem valahova, ahova nem én akartam jönni. Egyre mélyebbre húz egy ismeretlen örvény, és nem tudok kikeveredni belőle, talán bele is fulladok.

Fojtogatott az érzés, hogy lám, én sem vagyok kivétel. Én is gyenge vagyok, engem is le tudnak nyomni a szokásos “hétköznapi akadályok”, mindennapos problémák, feladatok, tennivalók. És az idő repül. Én meg bénáskodom, helyben toporgok, a világmegváltó terveim egyre elérhetetlenebbnek tűnnek. És őrlődöm, szenvedek, nem értem a helyzetet és magamat. Sőt, már nem is látom magam…

csepp1

Eltűnök lassan a tömegben, én is az átlaghoz tartozom. Ez a felismerés engem, aki mindig “jobbnak”, “többre hivatottnak” képzeltem magam, elkeserít.

Gépundoromat leküzdve keresgélni kezdtem az éterben, (munkára, pláne írásra úgyis alkalmatlan lelkiállapotban) és arra a diagnózisra jutottam, hogy – trendi kifejezéssel élve – elért engem is a “midlife crisis”. Annak ellenére, hogy nem is vagyok annyira öreg, (bőőőven 40 alatt 😉 ) és nincs is semmi “nagy” baj körülöttem.

Olyan érzés volt erre rádöbbenni, mint 17 évesen arra, hogy nekem is “nőiesen” gömbölyödik addigi fokhagyma-fenekem, hiába voltam benne biztos évekig, hogy nekem aztán soha! nem lesz nagy seggem.

Szóval rájöttem, hogy nyakig benne ülök az önsajnálatban “midlife crisis”-ban.

Az elmúlt hetek láthatatlan blogbejegyzései hűen tükrözik, “mennyi mindent” sikerült megvalósítanom a gondosan betáblázott menetrendből

Egy részük rajtam kívül álló okok miatt nem sikerült:

  • Vida Ági online Konverzió tréningjében hetekig nem voltak elérhetőek a leckék, pont, mikor ráértem volna beleásni magam…
  • Az új konyha egyedi cementlapja, amit a konyhapult fölé tennénk, nem készült el időben, hogy karácsony előtt bele mertünk volna vágni az átépítésbe.
  • Elszállt a laptopom képernyője – szervizbe kellett vinni.
  • Beteg gyereke(ke)t ápolgattam itthon, a géphez jutás esélye nélkül

Egy részüket pedig biztos meg tudtam volna oldani, ha nem épp a fent említett állapotban leledzem.

  • a blogíráshoz, könyvíráshoz ihlet, motiváció, hangulat kell
  • a rendezvényszervezéshez elszántság és szabad kapacitás

Mindezt nem lehet úgy, hogy napközben a rutintevékenységek vagy a gyerekek elveszik az időt, estére meg már kipurcanok, és az életkedvem is elmegy.

És főleg nem lehet úgy, hogy folyton csak azon kattog az agyam, hogy ki vagyok én, miért jöttem e világra, mi az én feladatom, a küldetésem.

Ez ugyan minden életkorban foglalkoztatja az embert – a 2,5 éves Gergő, akinek egypetéjű ikerpár egyik feleként erre nem is árt rágyúrni, naponta többször is megerősíti magát és minket: “Én nem Anjis, én Dejdő. Pata Dejdő.” No de ennyi idősen, mint én, és ilyen élethelyzetben – anyaként, vállalkozóként – így nem lehet normálisan élni!

Rosszabb napokon pedig a kérdés még filozofikusabb:

Hová tűntem én, aki voltam? És mi lesz így belőlem? És főleg mikor…? Már olyan öreg vagyok…

Józan pillanataimban éreztem, hogy valamit tennem kell. Összekapargatva maradék erőmet elő is vettem 2-3 fajta, célkitűzős-elemzős füzetkét, pozitív-gondolatos könyvet, stb. A Bakancslista c. filmet visszatettem a polcra, ott talán most még nem tartok. 🙂

Mielőtt azonban nekiálltam volna kitölteni ezeket (megint), úgy éreztem, más módszerekre van szükségem, mint eddig. Valami plusz segítségre. Internetes böngészésem során az is kiderült, hogy 2015 az ezotéria különböző ágazatai szerint is kiemelkedően fontos és felemelő, különleges év lesz, aminek energiáit vétek lenne nem kihasználni.

Gondoltam, most vagy soha – meg kell ismerkednem egy számomra eleddig ismeretlen területtel: a meditáció áldásos hatásaihoz kell folyamodnom. De nem ám csak a magam módján, alfának nevezett félálomba süppedve, hanem profin, céllal, vezetéssel.

Január második hetének első, napsütöttje délelőttjén érkezett el a megfelelő pillanat, amikor minden gyermek végre intézménybe vonult, és egyedül maradtam a téli szünetben ugyan kissé lerongyolódott, de most csendes lakásban.

Miután a reggeli hányás nyomait (2dl frissen benyelt tejci, mely intenzív hasonfekvős csikizés következtében tört fel Gergőből és terített be engem (ruha, arc, haj), Gergőt magát, a két kiságyat, egyikben Andrist és ágyneműjét, a puha béka-zöld szőnyeget, a piros olvasós-kanapét, a tetőtéri ferde-plafont, a parkettát és a szoba túlvégén álló szekrényt, indulás előtt 10 perccel),  eltüntettem és szagtalanítottam (indulás előtt csak gyors feltörlésre volt idő), elmosogattam, kisöpörtem, beindítottam a mosást, megetettem a kutyát és kivittem a szemetet, fötörtem magamnak egy kis helyet a nappali közepén megbújó fotelban – a lesöpört morzsákat majd később összeporszívózom – és miután a háttámla mögé beszorult kisautókat, taknyos zsepiket, és büdös zoknikat eltávolítottam, kényelmesen elhelyezkedve elindítottam az andalító zenei aláfestésű, valóban kellemes férfihangot, mely most engem tudatilag és az alatt is hozzásegít ahhoz, hogy elengedjem mindazt, amit el kell, és a saját utamra térjek.

Behunytam a szemem – jólesett így is a napok óta nem látott beáramló napsütés – és jó gyerek módjára követtem az utasításokat. Elképzeltem a zöld mezőt, hívogató fényt, a nyíló ajtót, a hullámzó vizet, a békét, csendet, nyugalmat, ami körülvesz, és épp a védőangyalommal akartam tárgyalásokba kezdeni a küldetésemről, amikor hirtelen egy dörgő férfihang robbantotta szét az idillt:

– Most, hogy újra hallod a hangom, nagyon lassan mozdítsd meg a végtagjaidat…

Mi van? Ki ez? Mi ez a sötét? Kint sűrűn kavarog a hó, a szobában félhomály, a lábam és a nyakam totál elzsibbadva… A cd lejátszón a 4. track villog… Ó, hogy aza…! Elaludtam! Ennyit az álmatlan éjszaka (vízborogatás-ágyneműcsere-orrszívás-pisilés) utáni meditációról. 🙂

Na, de most hogy több mint egy órás alvással kipihentem magam, munkára fel! Elő a célkitűzős füzetkékkel, összegezzünk, tervezzünk. Forró tea, házi keksz, kemencepadka…

Lássuk először, mit végeztem eddig, éves szinten:

  • miket valósítottam meg az elmúlt évben (ilyen sok mindent?!! 🙂 juhé!)
  • mik azok, amik a “nagy álmaim” felé vezettek –> fókusz ide!!
  • mik azok, amik NEM a “nagy álmaim” felé vezettek –> kuka!!
  • mi okozott örömöt, sikerélményt –> folytatni! többször csinálni!
  • mit utálok, mit kívánok a hátam közepére –> NEM-et mondani rá!
  • mi az, ami hozza a pénzt –> tudatosabban tervezni
  • mi az, ami viszi –> elengedni, ha fáj is 🙂 (vagy pénztermelővé varázsolni)

Most pedig nézzük, mit szeretnék (akarok) megvalósítani, elérni 2015-ben:

  • Mi a “nagy álmom”, ami felé haladok? Mi a küldetésem / hivatásom (most)?
  • Ehhez milyen feladatokat (projekteket) kell elvégeznem?
  • Év végén hol szeretnék tartani? Visszafelé lebontva ehhez milyen lépéseket kell tennem? Milyen sorrendben? (Azaz komplex projekt-tervezés lépésről lépésre, felépítés, “elkészítés”, marketing, költségtervezés, stb)
  • Időzítés: Mikor kell megtennem a következő lépést, hogy X dátumra végezzek? –> Naptár! Éves, havi, és heti.
  • Melyik feladathoz kitől, milyen segítségre van szükségem? Szakemberek, képzés, lelki támasz, baby-sitter 🙂 (Ez egy fontos és új pont a listámon! Pedig sokszor ez a kulcs :))
  • Mit szeretnék a család/magánélet területén elérni?
  • Pénzügyi téren?
  • Milyen akadályok várhatók?
  • stb.

Az jó jel, hogy a fő célokat tekintve mindig ugyanarra jutok. Nem kap el a vágy, hogy orvos legyek, vagy festőművész, esetleg afrikai misszionárius.

Viszont akadnak néha kétségeim, kérdéseim:

  • Megéri “imamizni”…? (rendezvények, pályázatok, csapatszellem, jövedelem)
  • Megéri blogolni…? (pr-érték?, kapcsolatépítés?, listagyűjtés? elismerés? (zárójel a zárójelben: nap blogja, köszönőlevelek – legutóbbiból: “A blogod számomra gyógyír.” 🙂 )
  • Megéri könyvet írni? (küldetéstudat?, anyagilag? pr? mi a könyv célja? imádom)
  • Megéri vendégházat építeni? (álmom, anyagi haszon?, nagy falat?)
  • Megéri ennyi gyereket nevelni?

A”Megéri?”, ahogy látszik is, nem csak anyagilag  értendő! Kellenek az írott válaszok, pro és kontra érvekkel.

Aztán csavarok a kérdéseken, hogy haladjunk:

  • Hogyan csináljam, hogy jobban megérje? Hogyan lesz jövedelmezőbb? Hogyan hoz több látogatót? 
  • Milyen lehetőségeket tartogat és hogyan tudom azokat kiaknázni?
  • Szeretem csinálni? Hoz elismerést? Van rá igény?

A fő kérdés pedig mindig az, hogy az egyes tevékenységek / projektek közelebb visznek-e a célomhoz?

Már megint a cél… Ami, ha nem elég konkrét, ha nincsenek számok, határidők, időintervallumok, akkor csak álom marad:

  • Nagyobb jövedelem  – pontosan mikorra, mekkora összeg?
  • Nagyobb ismertség – pontosan mikorra hány olvasó?
  • stb.

Így újra körvonalazódik a jövő – ami ma kezdődik, úgyhogy megyek is “dolgozni”. Megválaszolom a kérdéseket, tervezek, számolok, és megteszem az első lépéseket!

Nap mint nap meg kell majd küzdeni minden centiért – mert “fáj” megtenni, mert el akarnak majd gáncsolni, löknek erre, löknek arra, hívnak másfelé… De szemem a célon, ujjam a ravaszon, arcom a fény felé…

Bocsánat, kicsit elkalandoztam :)

Bocsánat, kicsit elkalandoztam 🙂

Száz szónak is egy a vége:

Nem csak a siker titka, de a depresszió legjobb ellenszere is a CSELEKVÉS (+ friss levegő és testmozgás :D)

És jé! Már újra látom magam!! Én lépek, én csinálom, én vagyok! 🙂

Feltörő gejzírként, legyőzve az örvényt. Csak magam húzhatom ki magam. Akár a hajamnál fogva is! 🙂

Éljen a január!

fel-csepp

 

 (Ha még nem tetted, iratkozz fel a blogértesítőmre, hogy azonnal értesíthesselek a legújabb bejegyzésemről! Kattints ide!)

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Judit Pap says:

    Én is elkezdtem a blogomat: az antikaotikát, és pont te vagy az egyik támaszom és motivátorom. Nagyon sokat jelent, hogy olvashatom a sikereidet és a küzdelmeidet! Köszönöm az őszinteségedet! Kitartást! Ügyes csajszi vagy! Isten adjon neked sok erőt!
    Antal-pap Judit


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!