Így született – azaz hogyan lesz egy kézzel írt füzetből “igazi” könyv?

Amikor sógornőm kezébe vette a könyvem elsőként elkészült példányai egyikét, ámultan kiáltott fel:
– Gyömbi, ez olyan, mint egy igazi könyv! 🙂
 Hát igen. Olyan lett. Illetve az lett. Negyedik gyermekem… 🙂 Ámbátor az idáig vezető út elég sok lépésből állt.
Könyvkiadás – mi az nekünk?
Elég volt épp csak kicsit tájékozódni a könyvkiadás mibenlétéről és a kiadókról, hogy megszilárduljon az eredeti elképzelésem, miszerint nem érdemes egy kis könyvvel különféle kiadóknál kilincselni. Több okból sem.
Az első és legfontosabb, hogy nem szívesen adnám ki a kezemből a kiadói jogokat.
Hogy miért?



•    Egyrészt mert a könyv fogyása, utánnyomása követhetetlenné válik, s így történhetnek visszaélések. (Ez sajnos elő szokott fordulni – megbízható titkos forrásból tudom.)
•    Másrészt mert a kiadó is leemeli a maga kis 40% körüli hasznát. A terjesztők még  további 45-60%-ot kérnek. Mi marad a szerzőnek? A szépen hangzó szerzői jogdíj: a fogyasztói ár 5-10%-a. És abból még adózni kell…
•   Harmadrészt, nem szerettem volna róni a köröket és arra várni, mikor kegyeskedik egyáltalán foglalkozni az üggyel a kiadó. Pláne, hogy aztán a kiadóban egy idegen döntse el, érdemes-e kiadni, tetszeni fog-e az olvasóknak.
Számomra tehát nem volt kérdés, hogy a könyvet mi magunk fogjuk kiadni. S ha már van egy cégünk, legyen az a kiadó. (De persze magánszemély uganúgy lehet.) Éreztem én, hogy a könyvkiadást fel kell venni a tevékenységi körök közé. 🙂 (Ez egyébként bármikor megtehető.) PALMIMAR Kiadó! Jól hangzik…
Lássuk mi a feladata egy kiadónak?
•  Nyomdai előkészítés (szerkesztés, illusztrációkkal(!), tördelés, lektorálás, korrektúra, borítóterv, vonalkód, ISBN igénylés – International Standard Book Number, nemzetközi szabványos 13 jegyű kódszám, mely lehetővé teszi a könyv azonosítását, nyilvántartását; ez kötelező és ingyenes)
•  Nyomdai kivitelezés (nyomtatás, kötés, fóliázás, csomagolás)

• Terjesztés, értékesítés (“közös megegyezéssel” megszabja a fogyasztói árat, belistázza a könyvet a nagykereskedésekhez, akik terítik a példányokat az ország boltjaiba; ő a beszállító, aki szerződésben áll a nagykereskedőkkel; fogadja és könyveli a fogyásjelentést és számláz az elszámolás alapján; elszámol a szerző felé.)

•    Marketing (minden olyan tevékenység, ami segíti a könyv népszerűsítését)

•   Köteles példányok leadása az Országos Széchenyi Könyvtárba
Menni fog ez, gondoltam magamban. Nem olyan rettenetes, mint ahogy hangzik, bár a kiadók, és a magánkiadók kicsit úgy állítják be. (Persze most nem a tízezres példányszámú, drága előállítású kiadványokról beszélek.) És ki is lehet szervezni dolgokat – mert nyomdánk például még nincs…
Első lépésként azonban magát a szöveget kellett ráncba szedni.


 •    Tartalmi szempontból
•    Nyelvtani szempontból
•    Formai szempontból
Mehet a nyomdába!
Természetesen nyomdából is bőven van választék. De óriási különbségek vannak nyomda és nyomda között. Érdemes több szempontot figyelembe venni, mielőtt döntünk. 
Én a pécsi Bornus Nyomdát választottam. Közel vannak, nagyon kedvező árajánlatot adtak, és a referenciáik között sok kemény táblás könyv szerepel…  Nem bántam meg, bár meg kellett küzdenem egy-két számomra fontos, nekik lényegtelen részletért. Nyertem, de csak azért, mert már építkeztünk. Kiismertem az iparosok mentalitását: Minden, amiről ők nem tudnak, nem létezik, de legalábbis bonyolult! Határozottnak kell lenni, és kitartani amellett, amit szeretnénk. Még ha valamit háromszor is kell újra nyomni… Elvégre azt szeretném kapni,amit megrendeltem!


A határidőt viszont korrektül betartották. Két nappal a Duna TV-beli szereplésem előtt készült el! Norbi hozta haza a könyveket. Izgatottan nyitottam fel a csomagtartót. Meghatottan vettem kezembe életem első igazi könyvét!

De hogy kerül majd más kezébe is? A következő bejegyzésből kiderül!



Címkék: , , ,
Tovább a blogra »