Első törlesztőrészlet

Avagy: “Tudod, mit tettem tavaly nyáron?”

Bevallom töredelmesen, a nyár vége, ha már volt végre egy kis jó idő – elsősorban a pihenésről szólt, és csak másodsorban a munkáról (lásd lejjebb).

Augusztus elején családi nyaralás Horvátországban – annyi írnivalóm lenne róla, hogy inkább a leendő könyvemben kap egy vagy két önálló fejezetet. (Zárójelben megjegyzem, hogy majd megszakad a szívem az Íróakadémia két szemeszteres szépírói mesterkurzusa után, de ez most időhiány miatt reménytelen…)

Most csak pár fotóval illusztrálom az eseményeket – persze a valódi kalózsziget valódi kincskereső  (és találó:) ) valódi kalózhajós kirándulás izgalmaikor pont lemerült a mi gépünk, így azok a fotók még mindig anyósomnál vannak..)

A nyaralás után egy hetet strandolással töltöttünk a kaposvári Virágfürdőben, játszottunk a barátainknál. Közben pedig a sulira készülődtünk – Palkót is és engem is alaposan fel kellett szerelnünk.

Aztán Öcsém házasodott – ez a lagzi nagyon emlékezetes marad számunkra, de nem árulok el semmit, mert ez is kap majd egy kiemelt fejezetet abban a bizonyos könyvben. (Igaz, lehet, hogy 5-10 évet várni kell rá!:)

Aztán kézzel learattuk a Lázi Dombi  saját vetésű búzát. Aztán megsütöttük belőle a kenyeret. (A képeken látszik, hogy nem hiányzott a laptopom…)

Voltunk cirkuszban, Halász Judit koncerten.

A legutolsó napokban pedig Marcit szoktattam be az oviba, amíg értekezleteken voltam, azaz én is beszoktam..

(Azt meg nem is részletezem, hogy a “nagyautónkkal” már rossz váltóval jöttünk haza, ma kaptuk vissza…, bedöglött a nyomtatónk, újat kellett vennünk, de legalább ez tud szkennelni és fénymásolni,  és mivel “szoftverhamisítás áldozata lettem” :), új “tanári tisztaszoftver” windows-t telepítettem a gépemre, az összes egyéb programmal és alkalmazással együtt – ez is jó móka volt. Aztán elszállt az internetünk itt a faluvégen, szakember varázsolta vissza.)

Azért nem csak lazsáltam …  

– A nyaralás előtti napon a Kaposváron rendezett ‘Anyatej világnapján’ tartottam a szoptatásról előadást.Az esemény két hozadéka:

– Védőnők által szervezett, beszélgetéssel egybekötött könyvbemutatót tartottam (ez már szokásosnak mondható, de most vittem a kaposvárimamis előregisztrációs lapomat is! :))

Partnermarketing jellegű együttműködésre léptem Mátyás Anita (jó)boszorkány ismerősömmel.  Jópofa  – és tanulságos Babanévmágia “szolgáltatását” népszerűsítem a Jobb tudni, mint megijedni! c. levélsorozatom utolsó részében, és most a blogon, 🙂 és híres-neves Boszisuli Tanfolyamát itt az oldalsávban, és hírlevélben. Még van pár nap az indulásig! 🙂



Boszi-Suli Online Tanfolyam

Árából 800 Ft kedvezményt kapsz, ha beírod a kupon kódom: ANYA678 🙂

– Megnyertem a pénzt a már említett pályázaton, és a másik felét is megszereztem, úgyhogy a főimamival megkötöttük az előszerződést  a www.kaposvar.imami.hu oldal franchise jogára. 

A találkozó még azért is nagyon hasznos volt, mert előrukkoltam a leendő honlapom tervével, illetve koncepciójával. Féltem a reakciótól, de nagy kő esett le a szívemről, mert szerencsére Nórának egyből megtetszett az ötlet, és lát fantáziát az együttműködésben. Merthogy a KismamaCompany is (leírom a nevét, hadd szokja mindenki:)) igazi csapatmunka lesz – csak együtt vihetjük sikerre. Természetesen Rád is számítok majd! 🙂

Kivonultam a kaposvári Baba-Expo-ra, imami-kártyás kitűzővel, kitöltendő szórólapokkal, és gyűjtődobozzal, név/e-mail cím gyűjtő lapokkal. A szórólapokat hostess osztogatta a bejáratnál, én pedig az árusító anyukákat és cégeket vettem célba. Az eredmény – tele doboz a bejáratnál, az összes árusító anyuka regisztrált, és három cég szólt (nem én kérdeztem rá!) hogy szeretne majd hirdetni az oldalon, illetve nem kellett fizetnem a szórólapozásért, és a Baba-Expo ügyvezetője odajött hozzám, és felkért a jövőbeni hosszútávú együttműködésre.

Azt hiszem, van okom a bizakodásra! 🙂

– Még egy partneri viszony vette kezdetét – viszonteladója lettem a Minervának, Vidi Rita vadonatúj havi magazinjának.

Vigyázat! Nem könnyed női magazin. Csak azoknak szól, akik valóban komolyan gondolják, a vállalkozósdit, és szánnak e komoly gondolatokra 60 forintot naponta…

Kezdeti stádiumban vagyok még ezzel, kattintós bannerem még nincs – elsősorban a kaposvar.imami-n és a KismamaCompany-n fogom terjeszteni, de ha szeretnéd az éves előfizetést már most,  írj egy e-mail-t nekem a kaposvar@imami.hu címre (hadd örüljek, hogy ide is jött levél), vagy bármely más elérhetőségemen jelezd a szándékod. A részleteket itt találod, de kéééérlek, ne ott rendelj, hanem nálam…  Ez az oldal pár héten belül úgyis megszűnik…

– Szombaton pedig megyek a kaposvári Méz fesztiválra, pontosabban ezen belül a Hordozás Hete rendezvényre hívtak meg előadónak, illetve egy kiállítói sátorba árulni a Szoptass ügyesen!-t. (És persze engedélyt kértem a Kaposvárimami propagálására is:))

Szóval nem unatkozom, és az élet zajlik magától is. Tegnap például elég érdekes dologra hívta fel a figyelmem az iskola gazdasági vezetője: Vajon tisztában vagyok-e vele, hogy milyen feltételekkel jöttem vissza dolgozni?

Hát, nem voltam…

Folyt. köv. in the next post:)

Szeretettel:



(Ha még nem tetted, iratkozz fel a blogértesítőmre, hogy azonnal értesíthesselek a

legújabb bejegyzésemről! kattints ide!)

Címkék:
Tovább a blogra »