Mi a különbség a sodródás, a könnyebb út választása, elveink feladása, és a “jelek” felismerése, a megindokolható elengedés, az adódó lehetőségek kihasználása között?
Ugyanazt a dolgot, ugyanazt a döntést két oldalról is szemlélhetjük. Hogy ne legyek túl filozofikus, már most elárulom, miről is van szó.
Hoztam egy döntést, amiről még múlt héten is azt hittem, hogy soha nem fog bekövetkezni, hiszen az elmúlt pár évben minden elhatározásomat pont az ellenkező meggyőződés vezérelte, többek között ez a blog is ezért jött létre… Kedves Olvasóm, kapaszkodj meg…
Visszamegyek dolgozni!
Míg levegőért kapkodsz a felháborodástól, hogy cserbenhagylak/átvertelek, mint mindhalálig küzdő businessmami, vagy épp lemondón legyintesz, hogy na ennek a történetnek is hamar vége lett…, netán gúnyos mosollyal mondod, hogy Ezt tudni lehetett elejétől fogva!, szóval mielőtt ítélsz, hadd meséljem el döntésem hátterét, (magyarázom a bizonyítványom :)) és aztán hadd tegyem fel újra a fenti kérdést…
Pár hete (még a rossz idő és a bárányhimlő előtt:)) épp a családi nyáriszandi-vásárlás megpróbáltatásainak kritikus végkifejleténél, a pénztári sorbanállásnál tartottunk (Misi a fotocellás ajtót próbálgatta, Marci egy kirakatbeli cipő megszerzéséért beküzdötte magát az üveg és a kirakatpolcok közé, ahol először a diadal mámorában, majd azon kétségbeesésében ütötte az üvegfalat, hogy látta apukáját és Palkót elrohanni – mert ha nagyon kell, muszáj csapot-papot-anyát otthagyni három cipősdobozzal, két ördöggel, meg egy táskával, amikor nulla pénztáros áll a pultnál, és sok ember anya mögött…) amikor (mondat eleje az előző zárójel előtt!) egy volt testnevelőtanár kollégám is beállt a sorba, és elmondta, hogy egy másik volt testnevelő kollégám, aki félállásban dolgozott, elmegy (focirajongóknak érdekességképp: a Fradi vezetőedzője lesz…). Nincs-e kedvem visszamenni tanítani?
Azonnal rávágtam, hogy eszemben sincs! Marci még kicsi, és egyébként is más terveim vannak…
Aztán teltek múltak e gyönyörű nyári napok. A gyerekeim szeretetét percről percre tapasztalom – gyakorlatilag egész nap csüngünk egymáson, amit én is igazán élvezek, csak a fókuszom kicsit elcsúszott a bizniszeléstől – hozzájárult ehhez a rossz idő, egy tüszős mandulagyulladás, és a bárányhimlő is – Norbi százfelé, én csak itthon, de estére beájulva, képtelen hatékonyan géphez ülni…
És hát megjött az első Gyes is. (Nem egy szívderítő összeg…) És hát voltam megint a könyvelőnél is, ahol jól átnéztük a dolgokat (azt is visszaforgattuk, amit még meg se kerestünk..). És felerősödött a kisördög hangja – mi lesz, ha tényleg nem sikerül? Vagy olyan sokára, hogy addig éhen hal miattam a család?!
Egy lelkiismeretfurdalással gyötört nap után egyszercsak hirtelen telefont ragadtam, és bejelentkezem munkaerőnek… Tegnap bementem a suliba, és mindent megbeszéltem az igazgatóval, és a tesis munkaközösség vezetővel. Természetesen részmunkaidő, heti 16 óra, egyéni kívánságokkal – 0 első óra, csak tesi, csak lányok…
Azzal nyugtatom magam, hogy Marci imádja az óvónéniket és viszont, Palkót úgyis korán kell vinni iskolába, és legalább együtt ebédelek mindennap Norbikámmal…
Belső ellenállásom pedig szinte azonnal eltűnt, ahogy hivatalos lett a döntés. (a Vidi Rita Célkitűzés és megvalósítás tanfolyamán megismert önigazoló agyi mechanizmus életbe lépett! :)) (Jelentkezz mindenképp, ha még nem tetted, mert utoljára indul, az árát te szabod meg!)
Nem volt nehéz, hisz imádtam tanítani, főleg tesit – ami, ha jól csináljuk, nem csak “test-nevelés”, hanem a legmegfelelőbb tantárgy arra, hogy megismerjük a gyereket, mint “embert”, és igazán taníthassuk – arra, ami igazán fontos az életben.
És imádok mozogni! Pont hét éve vagyok itthon, az elmúlt években rohamosan romlott az állóképességem, a hajlékonyságom, az általános erőnlétem. A vissza-visszatérő hátfájásról és az izom-zsír arány eltolódásról nem is beszélve… 🙂
Most ezt megoldom ingyen és bérmentve, oviidő alatt!
És főleg abban reménykedem, (illetve eltökélt szándékom!), hogy a szervezettebb, feszítettebb életritmus miatt fókuszáltabban fogok tudni dolgozni (laptopom hurcolom:)) – és a motivációm is erősebb lesz: jobban fog nyomni az a bizonyos szög, ami most még ugye nem eléggé…
Lehet, hogy ez egy sikeres üzletasszonynál nem megengedett tulajdonság, de én, mint egyelőre leendő:), a kudarc érzésének elkerülése érdekében, “bebiztosítottam magam” – igen, egy jó kis állással. Így nyugodt(abb) lelkiismerettel fekszem le úgy is, hogy aznap nem haladtam semmit. Megint csak Kiyosaki egyik könyve jut eszembe: a Mielőtt feladnád az állásodat című… Egy családanya, ha már teszetosza, legalább hozzon felelős döntéseket…
Úgy gondolom, most gyakorlom még egy kicsit az elengedést és még várok a teljes önmegvalósítással. A naaagy honlapomon persze folyamatosan dolgozom, csigatempóban, és minél jobban belemélyedek, annál több és összetettebb munka bukkan fel vele kapcsolatban – de talán nem is “kispályás” lesz… És persze a franchise-ban is már látszik a konkrét munka, és szeptembertől azt is kezdem… Szombaton lesz az első, betanító tréning, közösen a többi taggal – már hatan vagyunk! Részletesen bezámolok a következő bejegyzésben!
Még mindig nem tudom, helyesen döntöttem-e… Majd menetközben kiderül. És visszatérve a legelső kérdésre:
Mi a különbség a sodródás, a könnyebb út választása, elveink feladása, és a “jelek” felismerése, a megindokolható elengedés, az adódó lehetőségek kihasználása között?
Szerintem csak fejben van különbség.
Szerinted?
És szerinted az én döntésem hova tartozik? Te hogy döntöttél volna a helyemben?
Szeretettel:
jól döntöttél :)<br />hiszen egyetlen döntés sincs kőbevésve ! az élet a változásról szól. minden döntés csak valameddig jó döntés… kívánom, hogy a következő döntésed is ilyen magabiztos 🙂 és megfontolt legyen !
Kedves Gyömbi :-)<br /><br />Valószínűleg sokan döntöttünk volna így a helyedben!:-)<br />Mint Rita tanfolyamának jelenlegi résztvevője (Lányok tényleg kihagyhatatlan élmény!) és mint hasonló függetlenség elérése felé áhítozó sorstárs, bár csak egy gyermekem van, de teljesen átérzem a dilemmád!<br />Az új élmények, a nyugtalanság elmúlása az anyagiak miatt, biztosan segít majd abban, hogy
Szia!<br /><br />Szerintem jól döntöttél. Az lenne kudarc, ha olyan makacsul ragaszkodnál a szabad utas önmegvalósításhoz, hogy elhomályosulna a racionális ítélőképességed. 16 óra nem jelenti az egyéb álmok feladását, sőt még serkentheti is, új impulzusokat és ötleteket kaphatsz, sőt új piacot :), az ingyen sportról nem is beszélve.<br /><br />Szép nyarat!
Szia Gyömbi!<br /><br />Először nem láttam tisztán a szavakat, nem akartam elhinni! : ,,visszamegyek dolgozni,,!?!? <br />Akkor most hogy van ez?!? Amit nagyon nem akart az ember, az következett be.. <br /><br />Egyébként szerintem jól döntöttél. Félállás nem a világ vége, sőt!!! Te határoztad meg a feltételeket! Tudsz ennél jobbat?!? És még fizetnek is érte! (Ha nekem adódna ilyen lehetőségem,
Köszönöm a biztató szavakat! (A hallgatagok biztos más véleményen vannak… :))<br /><br />Marci ovis lesz! A mi jól bevált Katica csoportunkban… Ismeri és szereti, és ismerik és szeretik:)(január óta 2 éves kortól fogadhatnak gyerekeket)<br /><br />A képen levő épület az a gimi, ahol kinevezett tanár vagyok, és ide járok újra szeptembertől.<br /><br />A "szürke urakkal" még adós
Meg is lepődtem, meg nem is. Az eddig olvasottakból ítélve Te rengeteget tettél azért, hogy beindítsd a vállalkozásodat. Sokszor erőn felül, de idejében kapcsoltál és lazítottál egy kicsit a családod és a saját érdekedben. Szerintem most is ezt teszed. Teljesen megértelek. A kérdésedre a választ szerintem csak utólag fogod megkapni. <br />Mellesleg elég gyorsan dűlőre jutottál. Egy nap rágódás
Megértem a döntésed, ez egy nagyon összetett helyzet… én 5. éve vagyok itthon, nemsokára nekem is döntenem kell, csak az én iskolám 70 kmre van innen…:(<br />A szürke urakról eszembe jutott vmi… bár nem olvastam mindent figyelmesen ami rájuk utalt, de nem az időt rabolják el? Véletlenül nem a Momo c. könyvre utaltál? Minden esetre most el kellene újra olvasnom…<br />Ági
De arra! 🙂
Gyömbi!<br /><br />Szerintem a legjobb döntést hoztad, és teljesen egyetértek Sárával: te nem a pusztán csillogó szemű vállalkozók közé tartozol, akik elindulnak, és várják a sült galambot, és mindent és mindenkit hibáztatnak, ha nem sikerül elérni a célokat, hanem azok közé, akik tényleg keményen dolgoznak, és folyamatosan előre haladnak. Ugyanakkor nem vagy belepistulva sem a vállalkozósdiba,
Gyömbi, gratulálok döntésedhez. Innen a laptop alól nézve, nekem is viszket a tenyerem a boltososdi-játékom után, mert napi élő kapcsolatom volt a vásárlókkal, akiknek kötöttem a csokrokat, koszorúkat.<br />Rengeteg impulzus ért, amit most más módon kell beszereznem.<br />Hasonló döntésre jutottam én is, már beszéltük, most, hogy az online vállalkozásunkat lassan sínre tesszük, kacsintgatunk a
Kedves Gyömbi!<br />Hiszen nem is adtál fel semmi fontosat! Nem hagytad abba az online vállalkozásod, csak vállaltál mellé egy offline-t! Nem mínuszba mentél, hanem pluszba! Ahogy ismerlek menni fog minden, és szívből kívánom, hogy anyagilag is sok pluszt hozzon!<br />Bátor és okos döntés volt! Sok sikert! Zita
Köszönöm, köszönöm, köszönöm a bátorításokat!! :)<br />Nagyon fontosak nekem a megerősítéseitek! Puszilok mindenkit! 🙂
Gyömbi! A honlapod javaslata alapján elolvastam Kiyosaki GAzdag papa, szegény papa könyvét. Még nem értem a végére, de azóta nincs éjjelem nappalom. Meg vagyok gajdulva teljesen. <br /><br />Megértelek, hogy nem akartál visszamenni dolgozni. DE azt is megértem, hogy igen. Jól teszed. Meglesz az ösztönzés. Amikor több dolgom van, akkor minden végére jutok, ha nincs dolgom, azt a keveset se tudom