Kaposvárimamiként meghívtak a helyi tévébe.
A Kapos TV riportja a műsor 25:48 percétől látható 🙂
A videóhoz kattints a képre!
A népszerűsítés érdekében mindent bátran be kell vállalni… Akkor is, ha az új helyzet kényelmetlen. (Bár én már ugye debütáltam a Duna TV-n)
Utána ráér az ember azon izgulni, hogy megfelelő módon tudja kommunikálni a mondandóját. Elméletben nagyon jó vagyok e téren, a rutin azonban még hiányzik 🙂 Sok mindent nem mondtam el, amit szerettem volna, és visszanézve sok hibát vettem észre a viselkedésemben, beszédstílusomban, de talán ez nem ment az információáramlás és a szimpátia-keltés rovására – mert ugye ez a kettő a célja minden ilyen szerepvállalásnak.
Azért nagy szó ez, mert jó úton haladok… Van, aki fizet azért, hogy bemutatkozhasson a TV-ben, van, akinek fizetnek azért, hogy interjút adjon. Na, én pont a kettő között vagyok 🙂 Hívtak, mentem. Ingyenreklám, ingyen műsoranyag. Mindenki jól jár.
Most amúgy (megint) ott tartok, hogy azt sem tudom mihez kapjak, mert vannak ugye a kényszerű kötelességek (munkahely), az önként vállalt kötelességek (Kaposvárimami működtetés) és van a mindenkori nagy cél (na jó, a szőrszálhasogatók szerint ez is csak eszköz… de a legnagyobb!!!) az, aminek valóra váltásáért, Kürti Sándor szavaival élve, “olthatatlan vágyat érzünk”, mégis nehéz konkrétan nekiállni!
Miért? Mert hiába szeretném, ha az lenne a fő prioritás, ha az embernek vannak kötelességei… Nem csak a munka, a gyerekek, háztartás…
A szürke hétköznapok, a napi rutin, sokszoros erejű mágnesként szippantanak magukhoz, mint a mágneshegy az Odüsszeiában. Nagyon erős belső indíték kell ahhoz, hogy el tudjunk szabadulni a vonzásteréből. Tudatos ellenállás, “vasakarat”, és végső elhatározás.
Olyan hétvégén vagyunk túl, ami újra erőt adott – nagyobbat, mint eddig bármikor.
Végre itt az idő!!!!!
Hogy mire, azt a köv. bejegyzésben elárulom… És azt is, mit mondott Kürti Sándor. (Ha nem ismernéd, keress rá a gugliban…)
Szeretettel:
kedves, aranyos riportalany… persze nem lennék a helyedben – bár remélem hamarosan én is eljutok odáig imami ügyben 🙂
Tetszett az interjú, gratulálok! Szerintem nem baj, sőt még talán jó is, hogy nincs nagy rutinod az ilyesmiben, így talán hitelesebb, hogy szívvel-lélekkel csinálod. Mindenesetre az információáramlás és szimpátia-keltés célok mögé tehetsz két pipát, szerintem.