A megpróbáltatások után jutalomhétvége várt. Nyugodt, békés, családi körben töltött tripla szülinapra számíthattunk. Az ikrek kettő, én harminckhe..khmm…khh éves lettem.
(A 18-as karikát nem ezért kapta a bejegyzés :D, hanem a képek és a beágyazott videó miatt…)
Érdekes, hogy tavaly ilyenkor is, idén is visszatértek a rémálmaim a szüléssel kapcsolatban. Néhányszor arra riadtam fel, mint anno, hogy folyik a magzatvíz, és jön a mentő, én meg kétségbeesek, hogy még nem lehet, még nem lehet, még nagyon picik, velünk ez nem történhet meg, mi lesz most??
Aztán szerencsére felébredek, és hatalmas megkönnyebbülés, hogy nem, már nincs baj. Itt szuszognak békésen a szomszéd szobában. Bemegyek, betakarom őket. Már szinte végigérnek a kiságyban. Pedig mikor hazahoztuk őket, akkorák voltak, mint egy-egy kis cipó. A kis tökmagok már akkor is rendszeresen lefötörték magukat az elvileg egész matrac alatt levő légzésfigyelő párnákról, többször is a szívbajt hozva ránk. Ez, két “éles” riasztást követően egyáltalán nem volt vicces…
Persze nem ez volt az egyetlen sokk, ami ért minket ez alatt a két év alatt. Sőt! A legelső sokk az volt, mikor kiderült, hogy ketten vannak. A következő a 18. heti ultrahangon, amikor kiderült, hogy a sorsom végleg megpecsételődött. Sosem lesz lányom. Erről most sem szeretnék többet beszélni – majd pár év múlva a majdani pszichológusommal, talán :D.
Aztán a szülés horrorja és maga a koraszülöttség, az aggódás, a kezdeti problémák a picikkel, a pécsi PIC-en töltött 6 hét rengeteg kétsége, kérdése, tapasztalása, élménye, közben itthon a nagyok, és az én lelkem… Ez még mind megírásra vár.
Csakúgy, mint a (már abszolút átlagosnak mondható) itthoni ikres hétköznapok első hetei, hónapjai, féléve. A mászós, totyogós, és kaszkadőr korszakai. Az éjszakázás, az éjjel-nappali non-stop szoptatás, a kórházas tüdőgyulladás. Megírom majd – időmből és erőmből csak kézzel írt vázlatokra futotta menet közben.
De milyen JÓÓ, hogy mindezen túl vagyunk!!!
Hogy most már csak “Kaka-kalandok” vannak, vad-motorozások orrlenyúzással, tojás-pohár-tányér törések, hisztik és fel-le vetkőzések, önállósági törekvések. De (nagyjából) épek, egészségesek. Alszom éjszaka – már ha nem a gépet püfölöm. Van, hogy félórán keresztül semmi katasztrófa nem történik, senki nem sír, és egyszer sem hallom, hogy Aaaaaaa-nyaaaaaaa!!!!
Mert amúgy jó gyerekek. Csak hát fiúk :D. Imádnivalók egytől egyig. Az ikrek hurkáit órákig lehetne gyömöszölni és puszilgatni. Zabálnivalók, ahogy felszabadultan, gurgulázva nevetnek. Elolvadunk, ha nézzük, ahogy elmélyülten játszanak, vagy összehúzott szemmel koncentrálva építenek, vagy kirakóznak. Édesek, ahogy egymást szeretgetik, vigyázzák, segítik, vigasztalják – és ahogy a nagyok őket, és viszont. Ilyenkor mintha nem is ölték volna egymást húsz perccel ezelőtt…
Ez már valami! 😀
A P.I.C. (koraszülött intenzív) nagyon sokszor eszembe jut. És a többi, most is ott levő ici-pici baba, akinek a legjobb szakemberek küzdenek minden pillanatban az életéért, egészségéért. Sajnos, és ez számomra megdöbbentő volt, túl sokszor a szüleik nélkül, akiknek jobb dolguk is akad, mint a babájukkal lenni. :((
Az intenzíven készült fotókat még soha, senkinek nem mutattuk meg. A látvány elég sokkoló – bár én akkor is gyönyörűnek láttam őket. Most mégis közzé teszek párat, de rögtön a mostani képekkel párosítva, a kontraszt kedvéért, elsősorban a hasonló helyzetben levő szülők bátorítására, biztatására. Hogy lássák, miből lesz a cserebogár :), mekkora csoda és erő rejlik egy ilyen pici kis manóban! Semmiben nem maradnak el ugyanennyi idős társaiktól!
Andris 1 hetesen
Andrisban ma is buzog a küzdőszellem – már nem 1600 gr 🙂
Gergő 1. napja lélegeztető gép nélkül, 1 hetesen
Gergő 🙂
Még egy kis oxigén nem árt rásegítésnek – a zöld csövön érkezik
Most sárga csővel próbálkoznak 😀
🙂
Így ettek az első pár hétben (anyatej! :)), amikor még nem tudtak szopizni.
Most meg így a meggyes pitét 🙂
Fantasztikus magyar dokumentumfilm is született a témában: Tenyérnyi gyerekek címmel.
A teljes filmet itt is megnézheted:
(Nekem még nem volt lelkierőm végignézni, csak bele-bele kukkantottam.)
Ezúton is kívánok minden koraszülöttes és/vagy ikres szülőnek kitartást, erőt, és hitet! És persze nagyon boldog babázást, kisgyerekezést és kamasz-harcokat! 🙂